Vasszécsenyi ásványmúzeum

MENÜ

Pődör György 1948. szeptember 24.-én született Vasszilvágyon, ahol gyermekkorát és általános iskolai éveit töltötte. Az egész életét meghatározó szép élményeit, a vasi táj, a szülőföld és a szülők szeretetét számtalan vers és kötet őrzi. Családi hagyományként a műszaki pályát választotta, ám szépirodalmi tevékenységét is tovább folytatta. A szombathelyi gépipari technikum elvégzése és a katonai szolgálat után a dunaújvárosi műszaki főiskolán (acélszerkezet-tervező) illetve a budapesti műszaki egyetem nappali szakán (mérnök-tanár) szerzett diplomát.
Később ugyanitt közoktatás vezetői (1996), illetve a veszprémi egyetemen minőségügyi szakmérnöki (2001) oklevelet kapott.
Nős, felesége Kusler Erzsébet, akivel együtt járt főiskolára, egyetemre, szintén műszaki ember. Gyermekei: Csaba (1974) és Zoltán (1976) foglalkozásuk mellett aktív sportemberek.
Az egyetem elvégzése után egy évet tanított Zalaegerszegen az építőipari szakközépiskolában, majd Körmenden lett tanársegéd a főiskolán. 1975-ben került jelenlegi munkahelyére, a szombathelyi Savaria Szakközépiskolába. Az azóta eltelt időszakban nagyon sok sikeres tanítványára emlékezhet vissza büszkén. Tízéves igazgatósága alatt épült meg a kollégium, alakult ki a korszerű tanműhely- rendszer és növekedett a tanulói létszám több mint másfélszeresére. Országos elismertsége volt az intézmények a szakmai tanulmányi versenyeken elért eredmények miatt is.
Irodalmi tevékenysége a hetvenes évek elején indult a Sor című vasi antológiával (1971), majd ezt követték Tavasz-kötetek Fejér megyében.
Három önálló kötete jelent meg: Szélmalomverő (1985), Pecsétek feltörése (1991), Zodiákus (2008). Előkészület alatt: Megalitok titka és a Végtelen átlóján. Versei folyamatosan jelentek meg a helyi és a regionális sajtóban. Számtalan irodalmi antológia szerzője, szerkesztője volt az elmúlt évtizedekben. A Vasvirág Irodalmi Egyesület alapító tagja.
Műszaki-pedagógiai publikációit cikkek, tanulmányok sokasága mellett szakmai példatárak és oktatási segédanyagok fémjelzik.
Számos városi, megyei és országos elismerés mellett megkapta a Pro Ferovia kitüntetést.
Gyermekkora óta foglalkozik ásványokkal. Alapító tagja a Magyar Minerofil Társaságnak és a szombathelyi Koch Sándor Ásványbarát Körnek, illetve a Földtani Örökségünk Egyesületnek. Ásványtani publikációi elsősorban a vasi terület vonatkozásában ismertebbek.
Ásvány-, közet-, illetve fosszilia gyűjteményének válogatott darabjai az általa létrehozott vasszécsenyi Ásványmúzeumban láthatók.

 

 

Menü
Asztali nézet